Szerintem- Apamese

Sok minden kezdődött így Villő szülését megelőzően: ...apa leszel, ...szüljünk itthon, ...most szülünk, ...most már elvághatod a köldökzsinórt.

A kétcsíkos tesztnél még eszem ágában sem volt kitörni az OEP ölelő karjai közül. Ezt az egészségügyi dolgozók érték el, pedig a város (vidéki) legjobb (legfelkapottabb) és nagyon szimpatikus nőgyógyászánál ücsörögtünk a folyosón havonta, várva az általunk egyébként is tudott "továbbra is minden rendben" diagnózist.

Magával a dokival nem is volt bajunk. Bajom. Nem nekem bizonygatta, hogy a gátmetszés "egy egyszerű kis vágás, nem kell tőle félni". Persze, az ő magánrendelésén könnyen elhitettük magunkkal, hogy ilyen a magyar egészségügy is. Csak hát, sajnos, a szülés és a kórházasdi előtte/utána már nem magánrendelés. Vidéken és általunk megfizethető keretek között. Ezt három helyről is megtapasztaltuk: 1. vérvételek, vizsgálatok, védőnő, 2. rokon baba meglátogatása a csecsemőosztályon, 3. kórházi szülésfelkészítő tanfolyam (inkább: "szülés", "felkészítő", "tanfolyam", a kórházi jelző, az 100%-ig stimmel: fogantatástól a gyermekágy végéig 45 perces monológ után közölte a néni, hogy ő ennyit akart elmondani nekünk, első gyerekes szülőknek, kérdezzünk bátran).

A döntés ezek alapján megszületett, nézzünk utána alternatíváknak. Egyébként is korlátozott információk alapján döntünk heti negyven órában. Lássuk, mire megyünk végtelen erőforrást rátéve erre az információkeresésre a minden eddiginél fontosabb döntéshez. Az otthonszüléssel, annak helyzetével a Google és az otthonszules.hu honlap segítségével ismerkedtünk meg. Információs est, információs hét, sok-sok beszélgetés és elhangzott a második mérföldkő: "szerintem is szüljünk itthon".

A döntést jól fogadta mindenki, aki érintettnek gondolta magát. De az is lehet, hogy nem, csak mi nem foglalkoztunk vele, ki emlékszik már lényegtelen dolgokra.

Betöltött 40. héten ütemezett napi CTG, SZTK dokival: "Anyuka, holnap hozzon pizsit, mert be kell feküdnie". Mert csak, mert a Föld már nagyapáink idején is lapos volt, mert hova jut ez a világ, a végén még a nők is szavazhatnak... Tessék holnap bejelentkezni az osztályon!

Ennek fényében búcsút vettünk az OEP-től és szereztünk házi CTG-készüléket. Este ki is próbáltunk, nagy élmény volt: 20 perc tömény karate a pocakban: a baba nagyon élvezte, hogy otthon ketten, békésen simogatjuk.

Miután ez a stressz is megoldódott, felgyorsultak az események és hipp-hopp, összejött a harmadik "szerintem" mérföldkő: "szerintem szülünk". Ébresztés hajnali egykor, kétperces fájások mellett. A nagyon alaposnak gondolt felkészülés ellenére két fő gondolatom volt: "nincs itthon ennivaló, mit adunk a bábáknak reggelire?" és "fújjuk fel a medencét!" (felfújható otthonszülős medence, két gumicsónaknyi levegő és 700 liter víz kell bele, elfoglalja a fél szobát és két hónapunk ment rá a kölcsönzésre, csak Geréb Áginak köszönhető, hogy sikerült). Utóbbiról kiderült, hogy mégis végig kellett volna próbálni az egész folyamatot, mert sehogy sem akart a víz végigmenni a csap-slag-medence útvonalon (már sose tudjuk meg, miért). Mire feladtam volna a próbálkozást, már nem is volt kérdés, hogy nekem a főszereplők mellett a helyem, a medencés szülést meg majd legközelebb próbáljuk ki.

Bő két órára lakunk a bábától, a szülők, ismerősök még messzebb, szóval ez egy meghitt szülésnek nézett ki, szülés szűzen talán túlságosan is.

A bába telefonon megnyugtatott minket, hogy van még idő, de a második telefonhívásra mondta, hogy hagyjuk a fájások jegyzetelését, annyi, amennyi, indul. Egyedül, mert aznap sokan szültek, a legközelebbi bába 300 km-re van, ő is most indul.

Itt veszítettük el a kapcsolatot a külvilággal és az idővel. Vajúdás a fürdőben, nagy kád meleg vízben, panelban, ahol a vizes blokkokat összeköti a szellőzőkürtő. Vajon mit gondolhattak a szomszédok hajnali kettőtől hatig? Ez a kérdés sem érdekelt sokáig.

A meghitt, kettesben eltöltött vajúdásnak azért volt olyan árnyoldala is, hogy nem tudtuk, hol tart a folyamat, mikor lesz már vége, halad-e. Haladt, nagyon is, csak a köldökzsinór rajta volt a baba nyakán, ezért nem lendült át a holtponton.

A vajúdás a bába csengetésével kapott lendületet: Edina, mint Gandalf, megérkezett a hajnal első sugaraival (plusz-mínusz fél óra, de a fürdőben nem volt ablak, és én Edinát látva jöttem rá, hogy reggel van már), és attól kezdve gazdája volt a folyamatnak - innen már rendben lesz minden. Kivéve egy kis intermezzót, amin utólag már csak mosolygunk.

Mint kiderült, a szívhanghallgató-kézikészülékének lemerült az eleme, tartalék nincs, itthon sincs. Odáig eljutottam fejben, hogy van hozzá adapter a polcon, addig viszont már nem, hogy be is kell állítani rajta a feszültséget. A feleségem próbálta két fájás között jelezni, hogy ott az előző nap bérelt készülék is, de azt valamiért nem tudtuk rendesen használni. Talán a bekapcsoló gombot kellett volna megnyomni? Újabb dolog, amit már sosem tudunk meg. Egyébként ő már rég "kiballagott időből és gondolatból", ránk hagyta a dolgot.

Meglett a verdikt: gyorsan elugrok boltba, itt van nem messze egy 0-24 Tesco, 1 km, vagy tán annyi se. Kispapai stresszel a jobb lábban, autóval nem távolság. Szerencsére nem jutott eszembe aggódni azon, hogy négy napja törölték el törvényileg az éjjel-nappali funkciót, és ha Edina márciusi hajnali derengésben érkezett, akkor a bolt még zárva lehet. Talán ha már percek óta lehetett nyitva, mikor végigsprinteltem a sorok között elem után kutatva, úgy-ahogy felöltözve. Remélem, a nadrágom azért be volt gombolva.

Ahogy a baba megvárta Edinát, úgy most megvárt engem is a kitolási szakkal, ami gyakorlatilag azonnal elkezdődött, ahogy becsuktam magam és az új elem mögött az ajtót. A már említett köldökzsinór miatt ez a rész némileg elhúzódott: amit a kórházban egy gátnyisszantással három perc alatt megoldottak volna, az nálunk két hosszú óra volt.

Át is kopogott egy szomszéd, Edina nyitott ajtót: "baj van, segíthetek?", "köszönöm nem, én vagyok a bába, mindjárt megszületik a kisbaba", "ó, akkor elnézést, drukkolunk".

A második bába, Ági öt perccel a baba születése előtt érkezhetett.

Kicsit már aggódtam a végén, mert egy fájásnál elromlott a baba szívhangja (és látszólag egyébként sem történt semmi az elmúlt két órában), de mivel Edina nyugodt volt, pánikra nem láttam okot.

Aztán megszületett. Újabb ijedelem, sokáig nem vesz levegőt. Még sosem tűnt ilyen hosszúnak minden szívdobbanás, de lehet, csak öt másodperc volt az egész, aztán a baba körbenézett, látta, jó helyen van, és szusszant egy nagyot. Kezdődhet az aranyóra.

Nagyon szép kisbabánk született, és elhangzott az terhességet záró "szerintem" mérföldköve is: "rendben van a lepény, most már elvághatod a köldökzsinórt". Hüpp-hüpp. Jöhet a záróakkord, felnevelni a kis csöppséget.

A bábák számára szép, természetes, háborítatlan szülés volt, nekem meg egyelőre "a szülés" - majd egyszer lesz belőle "az első szülés". Az újszülött nem látott, csak félhomályt, puha törülközőt, kedves, halk hangokat és ölelő karokat. Az enyémet is, amíg a többiek megfürödtek ("Korai szőrkontaktus" című Youtube-videó megvan?).

Utána bemutatkoztunk egymásnak Ágival, enni adtam a bábáknak (holmi kenyérvége azért akadt), leeresztettem az üres kádból a szoba közepén a levegőt (végre nem csak lapjával fértünk el), és már csak az maradt, hogy gyönyörködjünk a piciben.

Farkas János