Édes kicsi hároméves Gyönyörűségem! (Zora) 

Több mint 11 évet vártam arra a napra, amikor kiderült, hogy végre jössz hozzánk. Sok-sok kisbabát volt szerencsém fogadni ez alatt a hosszú idő alatt, akik mind-mind másokhoz jöttek. Érezhettem az illatukat, tapinthattam selymes, finom bőrüket, és csak csendben vágytam rá, hogy valamikor az életben testvért adhassak Ádimnak. Az igazat megvallva, kicsit talán kárpótlásul is az Elvesztettért.

Új életem vette kezdetét Veled. Szép voltam és kiegyensúlyozott, boldog és várakozással teli. Érett nő, sajnos már anya nélkül. Nem volt könnyű újra az anyává válás felé haladni úgy, hogy tudtam, már csak fentről vigyáz rám ő, akit Te sajnos már nem ismerhettél meg. Álmaimban gyakran azt remélem, ő küldött hozzánk Téged.

Különleges gyermekem vagy. Valójában a Harmadik. Apukád életében az Első. A mindennapi életünkben, amikor a kakaós csigát teszem a tányérotokra, a Második a sorban.

Egy májusi estén hallottam először a kis szíved dobogását, nem sokkal a születésnapom előtt. Tizenkét hetes sem voltál még a hasamban ekkor. Mámorító érzésben úsztam. Szüléshez mentem azon az estén. Második gyermekük születéséhez hívtak ők, akik elsőszülöttjénél nem sokkal azután voltam, miután anyukám elment. Kislányuk született most is.

Két hónappal a születésed előtt börtönbe csukták Ágit. Én becsuktam a fülem, és nem gondoltam bele abba, hogy mi is és hogy is lesz velünk majd akkor és ott. Hiszen még két hónap van. Addig biztos minden elrendeződik, őt kiengedik és minden - majdnem - ott folytatódik, ahol abbamaradt.

Teltek a hetek, és lassan muszáj volt belegondolni, hogy mi lesz, ha nélküle lesz. Ha magunk leszünk, apukád, Te és én.

Közben új otthon, új illatok, új fények és új remények érkeztek az adventtel. És a második adventi vasárnap hajnalán rendszeres, magabiztos kontrakciók kezdődtek. Tudtam, hogy ez már AZ. Pontosan tudtam, ez a Te napod. Kicsit még visszafeküdtem, de aludni már nem tudtam. Hat óra körül megpróbáltam hangtalanul leosonni, hogy beülök a kádba, Apukád hadd aludjon még. De ő is talpon volt rögtön, eszében sem volt tovább aludni. Jólesett a meleg víz, a félhomály, a biztonság.

Rendszeres, határozott kontrakciók jöttek, és nem hoztak magukkal semmi kibírhatatlant. Erősek és magabiztosak voltak, pont, mint Te és én. A nyákcsap egyben távozott.

Bábaszemmel nem láttam reálisan a folyamatot. Még nem telefonálok - gondoltam -, egyelőre minden jó így, ahogy van.

És egyszer csak egy nagyon erős és hosszú kontrakció csúcsán megreped a burok, és szép tiszta magzatvíz vegyül a kád vizébe. A bábaeszem szól, hogy ilyenkor szívhangot kell hallgatni, kérem apukádat, adja a szívhanghallgatót. Minden tökéletesen rendben van.

Most viszont telefonálok már, érzem, hogy sietnem kell, percek kérdése, és nem fogom tudni már megtenni. Két gyors telefon, amelyben csak azt suttogom a kontrakció szünetében: "Siess!"

Mialatt kiszálltam a kádból, apukádat tiszta törölközőért küldtem. Óriási kontrakció lepett meg a függőleges testhelyzetben, amit azon az egyetlen módon bírtam ki, ha teli torokból üvöltöttem, mint egy anyaoroszlán. Apukád a fürdőszobaajtó előtt állt a tiszta törölközővel a kezében és azt kérdezte: "Bejöhetek?" Válaszolni csak egy újabb üvöltés közben tudtam: "Neeem!" "Jól vagy, Kincsem?" - kérdezte. Újabb kontrakció közben üvöltöttem: "Igeeen!"

Jó volt, hogy közel volt a vécé, úgy éreztem, ennél alkalmasabb ülőhelyet keresve sem találhatnék. De jött az újabb kontrakció, talpra ugrottam és üvöltöttem a jól bevált módon. A szünetben, amikor a szemem kinyitottam, bábabarátnőmet láttam guggolni előttem (nem tudom, hogy csinálta, de nagyon hamar ideért). A kezét próbálta készenlétben tartani alattam, hogy elkaphasson Téged, ha hirtelen megindulnál. Újabb üvöltés közben üdvözöltem a következőképpen: "Eeeez mééég neeem a kiiitooolááási szaaak!" Ő valami olyasmit mormogott erre, hogy: "Én azért nem vagyok erről meggyőződve!"

A néhány másodperces szünetben kijutottam a nappaliba a kanapéig, amit szorgos kezű angyalok puha, vetett ággyá varázsoltak addigra. Ezen egy pillanatig meglepődtem, de a következő kontrakció nem hagyott elmélázni, vitt előre Hozzád, közel.

Drága barátnőm is itt volt már addigra (vajon hány piros lámpán hajthatott át, hogy máris itt van), egyik kezemet ő fogta, másikat meg apukád. Hallottam közben bábabarátnőm hangját: "Mindjárt kint lesz!" Alig hittem a fülemnek, hogy már itt tartunk és csak azt üvöltöttem vissza: "Teee aaazt hooonnaaan tuuudoood?"

Ebben a pillanatban érkeztél meg. Nyolc óra tizenötkor. Magát a kibújásod emlékét felidézni nem tudom, de arra az érzésre kristálytisztán emlékszem a mai napig is, hogy milyen leírhatatlan boldogság volt, ahogy a mellkasomra fektettek Téged rögtön, és a két kis karocskáddal átöleltél. Csak azt hajtogattam, hogy: "Végre, nekem van kisbabám újra! Nem mindig csak másnak! NEKEM! A saját gyermekemé ez a bársonyos bőröcske, ez az illat és ezek az apró lábacskák! Az én kisbabámé! Az én kislányomé!"

Csodálatos voltál az első pillanattól fogva! Elbűvölően gyönyörűséges! Ma is az vagy! Manófülű, jó illatú, életrevaló és csodaszép! Egyáltalán nem emlékszem a lepény születésére, sem pedig arra, hogyan kerültünk fel a hálószobába, csak arra, hogy le nem tudtam a szemem venni Rólad, drága, édes, szépséges Tündérem!

Vasárnap lévén olyan szerencsénk volt, hogy pont lehetett telefonálni a börtönbe, illetve a börtönből. Így kaptam ajándékba azt a barátnőmtől, hogy a nagyon szűkösre szabott közös beszélgetős pár percükből nekem adott kettőt, hogy beszélhessek a mamájával, Ágival, hallhassam a hangját. Rengeteget jelentett, köszönöm ezúton is mindkettejüknek.

És alig vártam, hogy Ádi felébredjen, és megmutathassalak neki. Csak nézett, puszilgatott, simogatott és én nagyon-nagyon boldog voltam - és vagyok ma is - Veletek.

Kívánom, hogy legyél mindig ilyen magabiztos és kristálytiszta, amilyen a születésed is volt! Legyél mindig nagyon boldog és egészséges! Ezerszer is köszönöm, hogy vagy! Elmondhatatlanul szeretlek!